4.fejezet: Minden rendbe jön.

/Nessa szemszöge/

Fura érzés élet és halál között lábadozni.. amikor nem tudod eldönteni, hogy melyiket válaszd. Legszívesebben élnél a családtagok miatt. De benned van az is, hogy elvannak nélküled is.... ezen most nem én döntök.. amíg bírja a szervezetem. Hö, mi ez? Mi ez a kézszorítás? Nyitnám a szemem, de nem bírom. Jelezném, hogy magamnál vagyok! Hogy érzem, ahogy mellettem vannak! De megmozdulni se tudok. Nee...

/Nicole szemszöge/

- Nem reagál! Nem reagál semmire! -sírtam húgicám kezénél, miközben a dokinak panaszkodtam.
- Hölgyem! Kérem, nyugodjon meg! -vígasztalt.
- Az nem olyan könnyü..... -már nagyon ideges voltam.. ez is csak itt próbál nyugtatni...két órán keresztül ott sírtam, és vártam a csodára.. Enának sajnos iskolába kellett mennie... egy óvatos kopogás zökkentett ki..
- Nem zavarok? -figyeltem fel egy férfi hangra... nem néztem fel.. csak sírtam még mindig Nessa karjánál. -Nyugi Nicole -simogatta meg a hátamat. Felnéztem, és Logan állt mellettem. Komoly, aggódó fejet vágva, de nyugodtan. - Én tudom, hogy minden rendben lesz! Fel fog kelni! Never give up! -mondta a jelmondatot. Ez a kis szólás mindig is közel volt a szívemhez.
- Igaz... köszönöm!

/Logan szemszöge/

Igen, bementem a kórházba.. nem hagyott a tudat, hogy meg se nézzem a lányt..muszály volt.. látok benne valamit. Hogy mit, azt nem tudom. Valami megfogott benne... kezdek beléesni. De nem! Ahhhj... nem kéne. Olyan tudatlan vagyok... nem akarom elsiettetni a dolgokat, de vele eltudnám képzelni az életemet. Tanácstalan vagyok... odahajultam én is hozzá. Erre megmozdult.
- Nic, Nic, gyere! Elfordította a fejét! -örültem.
- Mi. Mi? Hol? -riadt fel álmából, és odafutott a lányhoz. -Csak te kellettél hozzá! -erre elmosolyodtam. Jól esett. - Nessa, hallasz? -megszorította az ÉN kezemet. Ez nagyon boldog érzésekkel töltött el. Lassan, de haladunk.
- Titokzatos kislány! -csaltam bele egy kis humort.
- Öhhmm... -nyöszörgött.

/Nessa szemszöge/

Sikerült! Leküzdöttem.
- Húgiii? -hajolt felém Nic.
- Szia titokzatos csajszii! -na, erre fülig ért a szám. Cukii..
- Hol....v-v-v-vagyok?! -löktem ki magamból elég lassan.
- Nem rémlik?
- Csak annyi, hogy Back.. na meg........-itt megálltam. -persze amit csinált. De...most hova hoztatok? -ęs elfordítottam a fejem balra. Egy valamilyen gépezetet láttam magam mellett..
- Kórház.. -segített ki Logan.
- Már mindent értek.
- De neked most nem kéne olyan sokat beszélned! -aggodalmaskodott Nic. -majd én mindent jobban összefoglalok. Ena suliban. Te eddig kómában voltál. Hát ömm... nagyjából ennyi. -nevetett.
- ezt..még..én..is..megtudtam..volna..kérdezni..
- Aha, inkább ne beszélj! -szólt közbe a fiú.
- Röhög a vakbelem.
- Nézdd, ezt neked hoztam. Virágot a virágnak! -és elővett a háta mögül egy csokrot.
- Ez..ez..nagyon aranyos! -virultam ki.

/Logan szemszöge/

Nessa örült a csokornak. Legalább valamivel sikerült egy inci-pincit feldobni a kedvét.
-Egy, egy ölelést kaphatok?-kérdezte. -Csak hogy megköszönném valahogy.. de mivel megmozdulni se bírok-kuncogott.-ezért..
-Jólvan, nyugii! Nem kell magyarázkodnii! -úha... ölelést vár. Tőlem?! Fülig vörös voltam.. mármint belülről. Hát jó. Óvatosan feléje hajultam, és megöleltem. Ez..ez...valami csodálatos érzés volt. Az az ölelés telis tele szeretettel. Hmm... ő is csak mosolygott. Virult. Mint akivel semmi rossz nem történt. Mint aki nem élte volna át azokat a borzasztó ütéseket, pofonokat. Csodálatos.
-Szerintetek mikor mehetek haza? -nézett ránk boci szemekkel. Na, ezt a kérdést Nicre hagyom.
-Hát, az attól függ...
-Mitől?
-Hogy hogyan épülsz fel.
-Nyugi, minden hamar rendbejön! -kacsintottam rá. Erre megcsörrent a telefonom. -Hupsz, bocsánat! -kotortam ki zsebemből a csörgő mobilt. "Mondjad!
'Csőváz haveer!-szólt bele Kendall.
"Na! Miújság? Mi miatt hívtál? -érdeklődtem..
'Hát...ö...izé...már nemtudom.. ja mégis! Buksimba jutott! Nick hivat! Új számok! Stb..stb..stb.. na, szóval bárhol is vagy, gyeree! -visított bele a készülékbe.
"Megyek, megyek.. majd ott találkozunk. Halii.
-Bocsi lányok... de engem behívtak... ha nem zavar, majd utána visszanézek! -kérdően néztem az ágyon fekvő lányra.
-M-m-m-miért zavarnál? Bolond! Én csak örülök nekii! -elköszöntem tőlük, és elindultam a stúdió felé. Bementem. Persze.. Loren is ott volt.. nagyon jó.. és még duettezek is vele... inkább átadom Jamesnek. Így is tettem. Mivel Ren hamis, ezért Maslow kitudja segíteni, és csak az ő hangja hallatszik. Na... ez lerendezve.

/Két hét múlva./

/Nessa szemszöge/

Kb.fél hónapot dekkoltam ebbe a rohadt kórházba. Logan minden nap meglátogatott. Ez jól esett a lelkemnek. Ma engednek ki.. már tegnap összepakoltunk mindent, hogy csak kisétállni keljen. Hát eljött ennek a napja is. A srác nagyon jó barátunk lett. Elmondta, hogy szereti jobban, amikor szólítják.
-Logie, segíts légyszi kiszállni a kocsiból! -igen, a mozgásom sajnos még nem az igazi. De jött is. Segített. Segített? Kikapott a kocsiból. -Heló! Köszi, de innen már én is feltudok lépcsőzni!
- Most már felviszlek! Momdhattad volna hamarabb is! -és így is tett. Elment. Fellépése volt. Niccel gyorsan pakoltunk kifele. Leakartam már dőlni. Jobb az itthoni ágy, és már a gitárom is hiányzott.
-Otthon, édes otthon! -vetődtem háttal neki az ágynak. Bámúltam a plafont unalmamban. -áhh, újra kéne meszelni..-vágtam gondolkodó fejet.
-Nessa! -figyeltem fel nővérem hangjára.
-Mi aaaz? -és kibicegtem.
-Lemegyek a boltba. Kell valami?
- Hát.... valami rágcsát hozhatnáál.
-Hozok, hozok! Sietek.
-Oké. -visszamentem, és kezembe vettem a gitáromat. Nem tudtam, hogy mit játszak. Valami ismerős dallam járta a buksimat... hát persze... Big Time Rush-tól a Cover Girl. Elkezdtem gitározni, és énekelni. A végét daloltam már, amikor egy szuszogást hallottam a szobám ajtajánál. Felnéztem. Logan volt az. -Hát téged ki engedett bee?
-Ena.
-Nem vagy szomjas? -kérdeztem.
-Most, hogy így megkérdezted...
-Gyere! -és követett. Kitöltöttem egy pohár narancslevet. Megitta, és lerakta a dohányzó asztalra. Éppen indultam érte, amikor megbotlottam a felhajtódott szőnyegben, és Logie karjai közé kerültem. Kínos. Szerencsém volt, megint, hogy elkapott. Felnéztem. Az a szem.. az a mosoly.. az az arc. Te jesszusom. Felállított. Elkezdett közeledni felém, egészen addig, míg meg nem csókolt. Életem legjobb 30 másodperce volt.

-Úristen, nem akartam! -szakadtam el. -Sajnálom. -bicegtem ki a fürdőbe, és jó hideg vízzel lelocsoltam az arcom. Az talán észhez térít.. vagy nem... persze ő utánam sietett.
-De most miért? Nem értelek... -állt meg az ajtóban.
-Mert..ahhhh... -kaptam a fejemhez.. erre elém jött, és szorosan magához húzott. Rámnēzett, és mégegy csókot kaptam. Azzal szinte mindent elmondott. De később szavakban is közölte velem.
-Amióta megláttalak, már azóta. Mikor csak óvatosan ringatóztál a koncerten. Mikor rámnéztél, vígasztaltál. Azután kezdtünk nagyon jó barátok lenni. Szóval.. éreztem, hogy ez már több mint barátság.. és... valahogy ennyi.. nem bírom magam kifejezni. Remélem érted, amit eddig próbtam mondani.
- Értem.. -helyeyeltem. Még szép, hogy értem, hiszen én is így érzek iránta.. de én nem léptem volna.
-Szóval?-vont kérdőre.
-Szóval...
-Most akkor te nem is??
-Mi nem is?
-Nem szeretsz? -szomorodott el.
-De....de szeretlek...csak..
-Mi csak?
-Hát...bizonytalan vagyok... mert félek, hogy veled is úgy járok.. tudod..
-Velem nem jársz úgy! Légyszíves, bízz bennem! Kérlek! -nézett rám reménykedő szemekkel. Nem mondtam ki semmit. Csak szorosan, érzésekkel tele megöleltem.

/Nicole szemszöge/

-Megjöttem! -léptem be az ajtón, amikor Loganéket láttam. Egymás mellett ültek a kanapén. És csókolóztak. De nem vettek észre, ezért gyorsan kiléptem vissza. Nem akarom elrontani a húgom esélyeit.
-Nic, láttalak, gyere! -szólt Nessa. Hát visszamentem. -Hoztál valamiit? -kérdezte.
-Hoztam.. -nyújtottam át neki a gumicukrot. -Logie, megbocsátasz egy picikét?
-Persze. -megfogtam Vanessát, és behúztam a szobámba. Csak elég volt ránéznem.
-Csak barát? -faggatóztam.
-Izé....
-Nem?
-Nem..
-Féltelek.. de viszont örülök is, hogy boldog vagy. Vigyázz magadra légyszíves! Oké?
-Oké. -és kimentünk. Láttam húgii arcán azt a megzavarodotságot. Ogen, az az volt. Nem tudom miért, vagy mitől.

/Ena szemszöge/

-Majd holnap találkozunk! -köszöntem el a barátnőmtől a suliból kifele menve. Végre, Nessa már itthon van. Ezért egy kicsit gyorsítottam a tempón. Néha néha hátrafelé sasoltam, csak úgy reflexből. Néztem a lábamat. Az okát nem tudom. Ja mégis. Tegnap kaptam egy új cipőt, és szerelmes lettem belé. Najó. Nem. Addig addig figyeltem, míg véletlenül nekem nem jött valaki. És rámöntötte a kávéját.
-Héjj embeer! -kiáltottam fel. -most miattad tiszta kávé lettem..
-Bocsii -vett elő egy zsepit, és elkezdte törölgetni a felsőmet. Baseball sapkás, napszemüveges fiú volt, aki nagyon elbújt előlem. Hm..ismerős alak. Bár kitudja.
-Bocsi mégegyszer! -mentegetőzött az idegen.
-Áhh, talán megbírok bocsátani. -kuncogtam.
-Had vigyelek haza!
-Hát nemtudom...
-Nyugi, nem vagyok zsémbes rabló!
-Na jó. -és beszálltunk a kocsiba. -Itt jobbra-vezényeltem. Megálltunk. Kiszálltam. -Köszi.
-Igazán nincs mit. Ennyit azér csak megtehetek már! -legyintett egyet a levegőbe. Valamit utána nagyon nézett.
-Már elnézést, de mire figyeltél ennyire fel? -kérdeztem udvariasan.
-Itt van a haverom? -ekkor esett le... hát persze... ő Carlos Pena a Big Time Rushból. Anyám, hogy lehetek ilyen hülye?
-Loganre gondolsz? Mert ha Igen, akkor itt.
-Pontosan. Gondolom, már be sem kell mutatkozzak, ugye?
-Nem nem. Gyere Carlos! -mutattam neki az utat.
-Szia Ena! -köszönt nekem mindenki.
-Szia! -erre a hátam mögül előlépett Carlos.
-Szia Car....pffff-és kiköpta a narancsalevet.
-Most ugye fel is törlöd? -nézett rá villámokat szorva Nic.
-Ez egyértelmű.. -és már ballagott is a felmosóért.
-De-de-de nem is mondta, hogy ide jön. -lepődött meg, és elkezdett pattogni.
-Mert nem akartam..
-De miért?
-Mert..csak.. tényleg? És te mit keresel itt?
-Hát...izé....
-Hazahozott engem! -vágtam közbe. -de megyek, át is öltözök.. tiszta kávé vagyok...

/Logan szemszöge/

-Jönni kéne haveeer! -mutogatta az óráját.
-Megyek, megyek.. -nyomtam egy csókot Nessa szájára... vagyis akartam... az arcával mutatta, hogy szeret, meg tudom is, de nem akarja elsietni.. ami meg jogos. Na mindegy. Beültem a kicsi kocsimba, és a stúdió felé vettem az irányt. Elég későn értem haza, ami sajnos minden áldott nap így van.... lezuhanyoztam, és bevetettem magam az ágyba. Egész éjjel csak is Nessára tudtam gondolni.. semmi se terelte el a figyelmemet..