1. fejezet: a kezdet...

Hát, sziasztok:)) Elkezdem életem második blogját! Nagyon örülök a sok pozitív visszajelzésnek, hihetetlenül jól esett! Nem is húzom tovább az időt:)) Jó olvasást

1.       fejezet: Valahol mindennek el kell kezdődnie..

Az én nevem Vanessa Tompson. 22 éves vagyok. Fura életet élek az Egyesült Államokban, Buffaloban, két testvéremmel. Az egyik tesóm két évvel idősebb, a másik négy évvel fiatalabb, mint én. Persze, hogy én vagyok a közepén.. ez is nehezíti az életemet. Apukánk nincsen… katona volt… egy harcban veszítettük el. Még hat éves voltam. Alig bírtuk feldolgozni. Mára már jobban kezeljük a dolgokat. Anyukánk itt hagyott minket… egyedül nőttünk fel..

Én az a tipikus… hát hogyan is mondjam… nem annyira pasizós lány vagyok… az a szerényebb fajta.. A nővérem Nicole az ellentétem. Ezzel semmi gondom nincs, nehogy félre értsetek. Hiszen mindenben segít nekem, és persze Enának is, aki a kisebb testvérünk. Összetartunk, hiszen így nőttünk fel!

Éppen a szobámba kuksoltam, mikor Nic beront a szobámba, mint egy szélvész.

- Gyere, gyere Nessa, van egy meglepetésem! –ugrándozott egy helyben.

- Most nem érek rá…. Ha nem látnád, éppen zongorázni próbálok. – tiltakoztam.

- Óhh Húgi! Kottákkal akár még 100 évesen is játszhatsz. De egy ilyen bulit felesleges lenne kihagyni.. –direkt cukkol… tudja, hogy imádok bulizni.

- Most? Parti? Délután háromkor? Milyen hely nyit ilyen korán?

- Nem nyit ilyenkor még semmi se.. csak ha akarnál jönni, akkor most kéne készülődni! –ecsetelte a dolgokat. – Már a belépők is megvannak, az első sorba.

- Miért kell sorokban lenni? –kapcsoltam egy pár perccel később.

- Hát…öm.. –kuncogott az orra alatt.

- A kedvenc bandád ugye?

- Igen… vagyis az egyik tagja. Ő lesz a műsorvezető! Hátha ott lesznek a többiek is! –vágott reménykedő fejet.

- Hol lesz?

- Hú de kérdezős kedvedbe vagy! –lepődött meg. –csoda, hogy ennyit beszélsz.. máskor egy kukkot nem szólsz egész nap.

- Nic, a kérdésre válaszolj.

- Itt Buffaloban, a Clubb Infinity-ben. – a kedvenc helyem.. ezzel már rá is vett, az egész parti dologra.

- Najó.. megyek.. –álcáztam unott fejet. De a szívem mélyén nagyon is vártam az estét.

- Akkor gyere, kipingállak egy kicsit, mert őszintén egy picit…

- Ki ne mondd! –állítottam le.

- Rusnya.

- Köszi…

- Jajj, tudod, hogy szeretlek húgi! –húzott magához, vigasztalás képen.

- Tudom…tudom… de szerinted jók lesznek rám a te ruháid?

- Persze! Ha meg egyik se tetszik, akkor majd keresünk valami jót.

- Nic… - torpantam meg.

- Mi az?

- Enával mi lesz? Nem hagyhatjuk őt itt! Még kicsi a korához képest!

- Hidd el, nem hagyjuk itthon őt se. Jön velünk. Most öltözik.

. Ja tényleg…. Ő is… ma a neve, a rajongók összességének?

- Rusher… hatvanezerszer mondtam el, és még mindig nem jegyezted meg? –húzta fel a szemöldökét.

- Nem… tudod, hogy nem bírok mindenre odafigyelni… nehéz.

- Tudom húgi! Én is átélem.

- De mi itt vagyunk egymásnak, ugye? –csatlakozott a szobáról kifele jövet a legkisebb is. Könnyeket csaltak a szemembe… rájuk mindig számíthatok, akármilyen a hangulatom. – Na, de most már irány-surány öltözni, mert sose lesztek készen!! –vezényelt. Siettünk be Nicole szobájába.

- Ez, hogy tetszik? –dobta rám a rucit, amíg ő tovább kotorászott a szekrényében.

- Hát…ööm..

- Nem jó mi?

- Leesik rólam.. –és már benne is voltam a cuccba.

- Na, ha ez nem lesz jó…. –és odaadott egy szép neon zöld ruhát. Passzolt. – Na, végre…

- Indulhatunk?? –lesett be a félig nyitva hagyott ajtón Ena.

- Mehetünk. –mondtuk egyszerre.

- Én vezetek, enyém a volán! –futott ki a kocsihoz nővérkém. Húgi is követte.

- Na, akkor induljon a buli…. –motyogtam magamban félve…