12. Fejezet: Különös jelenség.

Sziasztok:) A szomorkás részike után megígértem, hogy jobb utakra sodródik minden szereplőm élete:) Mivel úgy gondoltam, hogy több idő telik el, ezért ez egy úgynevezett különleges rész lesz:) Jó olvasást  ♥

/3 hónappal később/ (idő visszagondolás)
Nessa úgymond felépült.. Bár a törések miatt, még pár hónapra tolókocsiba maradt.. De a legszomorúbb... Hogy a lány nővére mérges lett Logan-re... így úgy döntött, hogy tartsanak szünetet. A srác elszerette volna vinni a 3 hónapos turnéra őt.. Nem .. Itthon maradtak.. Egyedül Ena tartott Carlos-sal a testvérek közül.. Nicole részéről is meglehet érteni a dolgokat. Védenie kell kishúgát. Így ígérte meg Apjának régebben. Kínzó hónapokat éltek át a testvérek... Vagy azért, mert a kisebbik hiányzott, vagy azért mert a hős szerelmesek nem látták egymást.

/Nessa szemszöge/

-Nicole.! -kiáltottam úgy, hogy az egész ház zengett. 
-Tessék?! -érkezett robogva, kipurcanva nővérem.
-Pipilnem keeel.... -sunyítottam.
-De hogy kell pisilned. -legyintett.
-De hogy nem. -adtam rá a rögtönzött választ.
-5 percenként? -húzta fel egyik szemöldökét, és figyelt rám elég erősen karba tett kézzel.
-Pici a hólyagom... -motyogtam el magam úgy, hogy a takaró a számnál volt. Tompítás képen. 
-Na, ez szép magyarázat lányom.... -mondta. -Tudom mi a hátsó szándékod.... Engem nem versz át.! -mosolygott. -Még nem érkeztek meg a fiúk.. -bökte ki. -De át kéne ülj a kerekesszékbe. -mutogatott. Valószínű értelmes fejet vághattam utolsó megszólalására feleletül. -Hogy miért? Mert Logan nemsokára hazaérkezik, és az ő ágyába fekszel... amin rózsaszín a pléd. Soroljam még?
-Nem, nem kell. Akkor inkább szólj Franky-nek, hogy rakjon át. Még a végén túlságosan is megerőlteted magad. -Frank az egyik kidobó volt az Infinity klubban. Logan kérte meg, hogy segítsen minket addig a napig, amíg újra nem lesz tele a ház férfiakkal. Utolsó műszak, utolsó percei.
-Köszönöm. -hálálta meg Nicole. -A visszamászás már ezerszer könnyebb.
-Akkor már rám itt nem lesz szükség? -biggyedt le a szája. Franky 40. évét járta. Három gyermekes családapuka. Története?! Hasonló a miénkhez. Feleség elhagyta őt, amikor megtudta, hogy egy kidobó állását tölti be. Majdnem másfél év tizedik titkolta előle. Megvárta, míg legidősebb lánya elhagyja a szeretett családi fészket, és kollégiumba költözik. Ekkor bújtatta ki a 'szögét a zsákból'.
-Nagyon szépen köszönünk mindent. -nyomott nővérem egy kevésnyi összespórolt pénzt kezébe.
-Nem, nem fogadhatom el.! -tiltakozott. -Ezt hálából csináltam. Csak én lehetek azért lelkes, mert figyeltek a kicsikre a kemény melók közben. -érzékenyült el.
-Na menj.! Szükségük van rád. -mondtam. Ezzel el is távozott.

/Logan szemszöge/

-Hosszú, kilenc órás buszos utazás..... Pipa.! -rajzolt James a levegőbe egy előbb említett szimbólumot.
-Sok poggyász le...egy kevésnyi pihi....ruha mosás.... újból elpakolás... aztán fel a poggyász a buszra... és kezdődik a második szezon.. -vicceskedett Kendall.
-De addig látjuk a csajokat. -néztünk össze. Igen, mindenki eszében élete párja forgott. Talán még a sofőrnek is. Bár az ő fejébe nagyon nehéz volt belelátni. Új vezetőt kaptunk. Idős lehetett. Ütötte az 50-et. Arca oly annyira ismerős volt, hogy az már fájt... -'Áhh, biztos csak fáradt vagyok..' -gondoltam magamban.

-Végre itthon! -csókoltam meg a földet. -Fúj ez koszos... -töröltem le nyelvemet kezemmel. -A kezem isz koszosz... -gyorsítottam fel a mozdulatot.
-Nesze, egy kis víz! -sétált el mellettem Carlos, és a kezembe nyomta a vizet.
-Éjetmentő vad. -hagytam kint nyelvemet, minthogy koszosan bevenném a számba. -Fúj ez hót mejeeeg... -köptem ki rögtönzött mozdulattal.
-Tudom, mivel közötte volt a ......... -kacagott hátrafordulva. De most még ő sem érdekelt. Csak egy dologgal tudtam foglalkozni: azzal, hogy Kedvesem szuszogását, csókját, és az egész lányt érezhessem. Hiper gyorsasággal futottam fel a ház második emeletére, és beléptem Nessa szobájába. Meglepő módon.... aludt. Megszokhattam volna, hogy amikor álomba szenderül, lesápad. De három hónap után ihaj! Még ez is fura volt számomra.
Óvatosan leültem melléje, és lágy puszit nyomtam homlokára. Hirtelen szemei, mint a vámpírnak kipattantak, és az egész lány arca mosolyra derült. Egy szó jellemezte most őt: gyönyörű.
-Hát te itt? Későbbre vártalak. De nehogy félre értsd! Nagyon örülök neked. -pörgött fel jelenlétemre.
-Css! -fogtam be száját. Rögtönzötten, de odafigyelően megemeltem derekát, hogy megtudjam őt csókolni. Ez már nagyon hiányzott. Karjaimban éreztem a szívverését.. Leírhatatlan érzés minden.

/Kendall szemszöge/

-Jöjjön beljebb, uram! -hívtam be egy teára Nicole-val együtt a buszsofőrt.
-Köszönöm kedvességeteket, elfogadom. -lépett beljebb. Egy pillanatot sosem felejtek el... Azt az arcot, amit a sofőr, és Nicole vágott.
-Elnézés, ismerjük mi egymást? -kérdezte udvariasan Nic. -Olyan ismerős tetszik lenni... Nagyon hasonlít valakire a  múltamból... -kezdte furcsállni a dolgokat. Hagyján, de még én mennyire.
-Nem hiszem kislány... -gondolkodott el.
-Azért a nevét megkérdezhetem? -ültünk le a teázóasztal mellé.
-Matthew Thompson. -mondta halál nyugodtan. Nicole arcán mindent letudtál olvasni. A félelmet, a boldogságot, az ijedtséget, a bánatot, a lehetlenséget. És én is kezdtem kapiskálni, miről is van szó.
-Apa? -kérdezett rá finoman.
-Kétlem kislány. Az én lányaim meghaltak a nénikéjükkel együtt.... -szomorodott el.
-Hogy hívták őket? -faggattuk szegény öreget.
-Nicole, Nessa és Ena Thompson. Így csökkenő sorrendben. -vette le sapkáját, és lehajtotta fejét.
-Apa, hát nem ismersz rám? Mégsem haltál meg a csatamezőn? Ez te vagy? Itt vagy? -kérdezte.
-Nicole, kislányom! Hát te ekkorát változtál? Istenem. Sosem felejtem el ezt a napot. -felpattantak a székről, és egymás karjaiba zuhantak. Könnyeik potyogását meg se lehetett számlálni.

Már értem, mit jelent számunkra a család! Sose haragudj meg szüleidre, bármit is gondolsz rossznak! Hisz ők lesznek azok, akik sorsodról gondoskodnak/gondoskodni fognak! Ők jelentik számodra a jövőd.!

Puszipacsii ♥

woo hoo díjacska:3

Haliiiiiiii:)


nem részt hoztam, hanem díjat kaptam Nanetta Szöllősi-től. :)) ♥

Kérdések


1. Mi inspirál a legjobban?  Igazából... Egy személy, akinek nagyon sok mindent köszönhetek. :)
2. Kedvenc együtteseid?  Csak a Big Time Rush:)
3. Van háziállatod?  Igen, hohó, nem is egy:P
4. Miért kezdtél bele a blogírásba? Egy személy támogatott.. najó. nevezzük nevén a lányt. Szandinak hívják, és ő támogatott minden blogom kezdeténél. (na meg persze a folyamat közben is) Sokat köszönhetek neki ♥
5. Hobbik?  Éneklés, tánc, foci, gördeszka, és még nagyon sok minden. :) 
6. Ki a példaképed?  Hm..... nem sztár... egy hétköznapi ember, aki remélem egyszer be tőr az énekesi szakmába:)
7. Mit teszel, ha nem jön az ihlet akkor amikor szeretnéd? Bekapcsolok egy kis zenét, beszélek azokkal akik fontosak nekem, vagy kérem a segítségét a barátaimnak;)
8. Kedvenc állat? Kismalacom, Yuma :))
9. Kedvenc szín?  Mindenes vagyok:D
10. Kedvenc olvasmányod?  Kincskereső Kisködmön, Alkonyatnak a részei könyvben... stb.. 
11. Szerinted mitől válik valaki jó íróvá? Jó kérdés:) A tapasztalat, és a sok segítség kell mindenhez. Jó, ha van valakid, aki mindig megmondja a valót, és segít az írásban... lehet ő bárki... szülők... barát.. vagy egy jó nővér. ♥ 

Akiknek küldöm: (mivel mindegyik blogomra küldték, ezért írom ki többször:*)

Szandi Kovács : összes blog:*
Nanetta Szöllősi: Szint úgy;)
~Cherry~ hehe összes blogba:)
Zsófi Bern: http://big-time-rush-dreams.blogspot.hu/
Alexandra Kerschbaum:  http://foreverbtrinvisible.blogspot.hu/

És ezek a kérdések legyenek:)

Szeretsz-e írni?
Hogyan kezdted el? Nehezen?
Volt-e olyan valaki, aki inspirált az írásban?
Hobbi/hobbik?
Milyen blogokat olvasol?
Van-e kedvenc blogod?
Mikor tudsz igazából írni?
Kisállat?
Hiszel abban, hogy látni  fogod kedvencedet?
Volt-e rád hatással egy blog? (érzékeny, vidám, boldog lettél tőle?)
Kedvenc étel?

Puszi Vivi;) ♥

11. Fejezet: Ez a nap se lehet jobb..

Hosszú hosszú idő után.....:))  folytatom a szomorkás részt.. elég sokat kinlódtam vele, mert újra bele kell rázódjak. Köszönöm, hogy velem tartotok! ♥ Ígérem, a következő fejezetben már minden rendben lesz;)

/Nicole szemszöge/

-Te úristen! Ez nem lehet igaz! Hol vannak? Mi történt pontosan? -rohangáltam a szokatlanul üres kórházba össze-vissza. 
-Hölgyem! -fogott le az orvos. -Ön Nessa Tompson gyámja? 
-Igen.. -rázkódtam meg. 
-Kérem, kövessen! -előttem ment az öreg, én zokogva és minden feliratot nézve mentem utána. Megállt előttem. Nem láttam mi van a szoba elé írva. -Mrs. Tompson... arra kérem, hogyha meglátja hova jövünk, ne pánikoljon! -elállt az utamból... Egy nagy sötét ajtó volt előttem, amin ez a felirat állt "Morgue". Nem tudtam, hogy kell levegőt venni.. Hirtelen lábaim elgyengültek, ezért leguggoltam.. ez nem.. nem velem történhet meg... -Be szeretne hozzá menni? 
-Egy pillanat... -töröltem meg arcomat. De mikor felálltam, valami fura érzés hatolt át rajtam. Mintha ráznának... 

/Kendall szemszöge/

-Nicole, ébredj fel Kincsem! -ráztam óvatosan két vállánál fogva. 
-Wáá! -ült fel gyorsan, és sírva. Megijedhetett. 
-Rosszat álmodtál drága? -húztam magamhoz a folyamatosan zokogó lányt.
-A legrosszabbat... -hajtotta le fejét.
-Nyugi, minden oké lesz! -biztattam.
-De az a baj, hogy megérzem a rosszat...  -állt fel és a konyha fele indult.
-Hova mész? -cselekedtem én is ugyanezt. 
-Megszomjaztam.. -mondta búskomoran. 
-Megyek veled! -és már is mellette teremtem. 
-Imádlak. -csókolt meg. De ezt is megszakította egy telefon csörgés, aminek senki se örült. -Igen, Nicole Tompson... Hogy mi csoda?! Azonnal indulok.. -csapta le a telefont asztalára, és berohant a szobába. 
-Ki volt az?! -érdeklődtem a gyorsan öltöző lánytól.  
-A kórházból hívtak.. Nessa-ékkal történt valami.. jól sejtettem.... -kapkodott, de közbe küszködött könnyeivel. -Be kell menni... 
-Veled tartok! Így nem engedlek vezetni! -álltam ki mellette. Kifele menet Carlos-sal találkoztunk. 
-Jól figyelj ide fiam! -állt elé Nic. -Ena-nak ne mond el mi történt. Hagyd, had aludjon... Tartsd titokba, amíg leérettségizik. Szurkolj holnap neki. Csak ennyire szeretnélek megkérni. -magyarázta el nehezen. 
-Rendben. Vigyázzatok magatokra! -ölelt meg minket. 

/Nicole szemszöge/

Rendesen deja vu-nek éreztem a kocsiban utazást.. minden egyes perccel úgy gondoltam, hogy igaz lesz az álom.. de kételkedtem is, hogy ez hülyeség! 
Kendall igazán gyorsan hajtott. De bízok benne. 
Hamar odaértünk Kedvesem gyorshajtásának köszönhetően. Nem tudtam, merre fussak... hogy melyik szoba, vagy melyik terem. 
-Kicsim! A portához! -húzott magával. 
-Jó estét! Miben segíthetek? -flegmázott a pult mögött álló mamlasz nő.. Idegeim már akkor nem voltak. Rólam kérdezett, és valamilyen adatokat írt fel. De nem bírtam sokáig. 
-Mondj már meg, melyik szobában van Vanessa Tompson! -csaptam mérgemben a pultra. 
-Nyugii! -fogott le Kendall. Vettem egy két mély levegőt, és megpróbáltam uralkodni magamon. 
-2. emelet, 114-es szoba. A srác is vele van. -bökte ki félvállról. Azt hittem átnyúlok, és megszorongatom a nyakát.... de mivel kulturáltan nőies voltam, ezért türtőztettem magam. 
Rohantunk ahogy csak tudtunk.. De persze ebbe a pillanatba a görcs húzta össze lábam. Utána kaptam, és a lifthez siettünk. Hát itt van... a 114-es szoba... Nem volt merszem benyitni... De Kendall megtette helyettem. Nessa csöveken... lélegeztető gép tartja... nincs eszméleténél... feje végig bekötözve...körülötte orvosok hada.. azonnal eleredtek könnyeim... megint... 
Logan szint úgy...nem tudtam hogy mit csináljak... miért kell mindig valami rossznak lennie?!  
-Nicole Tompson, ugye maga a gyámja a lánynak? -sétált felém halál nyugodtan az orvos a papírjait böngészve. 
-Igen... -válaszoltam, közbe fejemet Kendall mellkasába túrtam. -Jól vannak?? -kérdeztem rögtön az elsőt, ami eszembe jutott. 
-Hát.... -mondta nem annyira biztatóan. -Kíváncsi rá?
-Még szép... -ökör... húgom, és nem vagyok kíváncsi rá, hogy milyen állapotban van.. na ilyenkor basznám bele a fejét a falba. 
-Hát Vanessá-nak elsőnek is kicsit ingadozó az állapota... Betört a koponyája, el tőrt a csigolyája, ez egyik bordája, és a lába.... -a sorolásnál végig potyogtak a cseppek szememből...
-És Logan-nek? -érdeklődtünk egyszerre Kedvesemmel. 
-El tőrt a bal keze, arcain zúzódások, és ahhoz képest, hogy ő szerzett segítséget, még a bordái is eltörtek... szóval fel se tudott volna állni.. de mégis.. hősiesen cselekedett... -dicsérte meg. 
Nem tehettünk mást, csak vártunk... nem engedtek közelükbe.. sőt 3 perc után kiküldtek minket... de én hiszek a húgomban és Logan-be, hogy túl tudják vészelni. Erősek, és hamar felépülnek. 

Versenyre jelentkeztem:)

Hali:) Most nem egy részt hoztam nektek.:D haneeeeeem.... jelentkeztem egy blogversenyre:$
 Shut up and love me forever ♥ blognál. Olvassátok a történeteit sokan, mert hihetetlenül fantasztikus:)

10. fejezet:Buli, ami rosszul végződik...

/Két héttel később/

/Nicole szemszöge/

-Aztán óvatosan az úton! -adtam rá húgomra a bukósisakot. -Azt lehet tudni, hogy hova is mentek, Logan? -kérdeztem.
-Az egyik kedvenc szórakozóhelyemre. Megmutatom neki a "riszálós" helyet! -kacsintott Kendallre, aki éppen hátulról átölelt.
-De tényleg óvatosan! Tudod, hogy aggódom... -sütöttem le fejem.
-Bízz Loganbe! -puszilt meg Nessa, ezzel visszaszállva a motorra.
-Indulhatunk, Kincsem? -nézett hátra a srác, hogy minden rendben van-e.
-Igen.. -hajtotta le a sisakot, és integetett nekünk. Én mint egy aggódó anya álltam a ház előtt, reménykedve, hogy semmi baj nem fog történni.
-Gyere be Kincsem! Ne legyél vészjósló! -húzott befelé.
-Nem vagyok az... csak a sátorba kifejtettem, ugyebár. -mosolyogtam rá. -És nem vonja el valahogy semmi se a figyelmemet...
-Hahah, te csak azt hiszed! -húzogatta szemöldökét.

/Logan szemszöge/

-Itt vagyunk! -szálltam le elsőnek én, utána pedig Kedvesem a motorról.
-Tessék? -figyelt felém. Igen, már a parkolóba kilehetett hallani a hangzavart. -Mi lehet bent, ha már itt ilyen ricsaj van.. -ijedt meg. -De attól függetlenül imádok bulizni! -ugrált szinte egy helyben.
-Igen, tudom! Hála a te nagy bulizós hangulatodnak, megismertelek! -csókoltam meg. -Na? Bemegyünk még, vagy a parkolóban fogunk álldogálni? Nekem itt is jó. -néztem sátánian.
-Hahah, mehetünk. -nevetett. Beléptünk. Hely az volt.... de valószínűleg azért, mert korán érkeztünk. Azért jöttünk ide, mert itt nem kell félnem, hogy letámadnak a paparazzok, vagy a sikítozó rajongók. Ez ilyen V.I.P.-s hely.
-Egy Whiskey Colát a hölgynek! -sétáltunk kézen fogva a pulthoz.
-Még valamit? -figyelt fel a kiszolgáló srác.
-Nem kérünk, köszi. -nyújtottam át a pénzt.
-Hát te hogy hogy nem iszol? -nézett rám Nessa.
-Khhmm... sofőr vagyok. -kacsintottam.
-Akkor én se iszok többet. -jelentette ki.
-Ühüüüm... -vigyorogtam. Tudtam úgy is, hogy nem így lesz.
-Az itala! Parancsoljon! -rakta le eléje.
-Köszönöm. -biccentett.
-Megittad?? -kíváncsiskodtam két perccel később, mert már táncolni volt kedvem.
-Csss! Nem olyan könnyű ezt nyelni.. jeges.. -sunyított. -De már meg van! -állt fel. Megfogtam, és a parkettre húztam. -Auu! Óvatosabban! Van még időnk.
-Pssszt! A ritmusomon nem tudsz változtatni! -röhögtem.
-Van benne valami... -gondolkodott el rajta. Nagyon sokat táncoltunk. Néha megálltunk Kedvesem miatt. "Fájt a lába". Bár egy magassarkúba nem is csodálom. És az ígéretét se tartotta be. Jó, végül is egy feles még nem sok. De akkor is. Ennek következményei lesznek. Haha, csak érjünk haza.
Olyan hajnali egy körül lehetett az, hogy megtelt a szórakozóhely. Sok régi ismerőssel találkoztam, mint pl. Demivel, Selenával, Adam Lambert úrral, a Jedwar-dal. Meg persze nagyon sok emberrel. Amíg Nessa Sel-lel volt, én addig táncoltam egyet Demetria-val. Kedvesem furán nézett... ajjajjj... neeem... nehogy féltékeny legyen. Otthagytam a lányt, és odamentem a még mindig mereven néző Vanessához. -Láttad magad, milyen mozdulatokat csináltál?
-Igeen?????? -válaszoltam.
-Öm nem.... na mindegy.. engem nem érint. a fő, hogy jól érzed magad. -erőltetett egy angyali, ami nem sikerült annyira, mert a düh volt az, ami inkább hajtotta az arcát.
-Sel, ha megbocsátasz?! -ezzel a mondattal felemeltem, és visszahúztam táncolni. DiRtys mozdulatokkal. Örült. Ebből tudta, hogy szeretem.
Három körül hazafelé indultunk. A mögöttem ülő Édesem erősen szorított. Ez valakire emlékeztetett.. Igen, megint Loren... Elakarom felejteni.. de amit tett, az sajnos felejthetetlen. Minden nap átfut rajtam az, hogy most az egyszer helyesen cselekedett, hogy átvert. Miért? Mert megismertem egy csodálatos lányt, aki perpill elaludt, rám fogózkodva. Hátra sasoltam egy pillanatra. Amit nem kellett volna. A nagy gondolkodásba, és a csodálkozásba elmerülve kicsúszott a kezem közül a motor irányítása. Ezt az érzést senkinek sem ajánlom.. A járgány kezdett elcsúszni.. félig vízszintes helyzetben voltunk. Nem bírtam visszahúzni. Sajnos eldőltünk.. amíg ment, addig folyamatosan súroltuk az aszfaltot. Szikrái égették a nadrágomat. De nem ez a lényeg. Egy árokban kötöttünk ki. Mindenem tiszta vér. De Nessa nem volt mögöttem. Hírtelenjében elkezdtem visszafelé futni. Megtaláltam az úton heverve. Szint úgy mindene piros. Arcain apró és nagyobb horzsolások. Megnéztem a pulzusát, ami nagyon gyenge volt. Rázogattam.
-Kicsiiim! Keeeeeeelj feel kérlek! Kérlek! -csordult ki felnőttkorom legelső könnycseppje. De meg se moccant. Arrafelé jött egy kocsi. Elé szaladtam. -Kéreem segítsenek! -állítottam meg. Az autóban ülő hölgy a segítségére sietett. Kiderült, hogy elsősegélyes. De nála volt telefon, és azonnal hívni tudta a mentőket. Ijedtemben sajnos elájultam. Közvetlen Nessa mellé húzott a testem.

9. Fejezet: Egy kis baj, bolondság, és cukiság:)

/Nessa szemszöge/

-Gyere feküdj le! -vezetett a sátor felé. -Fáj még a bokád? -érdeklődött.
-Igen.. -töröltem le utolsó könnycseppjeimet.
-Nem kellett volna onnan ugrálni.. minden az én hibám.. -bánta meg a dolgot, és lehajtotta picinyke buksiát.
-Csssss! -csitítottam. -Már jobb. -erőltettem egy hihető mosolyt arcomra. Ja persze.. bunkó vagyok.. el se meséltem, mi történt. Újból és újból felmásztunk a sziklára. Kézenfogva. De Logie hülyeségből elengedte, és óvatosan meglökött, azzal a szándékkal, hogy ne féljek egyedül leugrani. Igen, de nem számítottam rá. Bokám beragadt a kődarab közé, és ahogy 'ugrottam' nagyot reccsent. Fejjel estem a vízbe. Logan rögtön utánnam sietett, és kihúzott a vízből. Életmentő. Segített nekem mindenben. Lábamra kaptam vízes borogatást. Testemet vízszintes pózba helyezte, kacsómat ki stócolta. Fejem alá is párnákat helyezett. Betakargatott és mellém feküdt. Óvatosan ákarolt, és elaludtam kis fel-le emelkedő mellkasán. Sose bánom meg azt a napot, amikor a buffaloi buliba tartottam.

/Ena szemszöge/

-Carlooos! Rakj leee! -parancsoltam rá a hátát ütögve.
-Au, ez fáj, hagyd abba! -nevetett és sírt is egyben.
-Igen, erős vagyok! -puszilgattam meg befeszített bicepszjeimet.
-Itt az alkalom! -kiáltott fel.
-Mi? -későn kapcsoltam. Abban az ordítási pillanatban a medencéjükben landoltam. -Ahhhwww... najó. Vicces volt, szép volt, de kérlek, adj egy törölközőt! -nyújtottam kezemet, és vártam a rongyot.
-Tessék! -egy erőset rántottam, és a srác mindenestűl landolt a vízben. -Most sírhatok? -görbült lefelé a szája.
-Miért is? -csodálkoztam.
-Mert mert... -temette el arcát a kezeibe. -Mert belerántott a medencébe. -láttam, hogy a komolyság mellett ott a mosoly a száján.
-Jajj, lesz időm sajnállak. -veregettem meg lapockáját bíztatóan.

/Kendall szemszöge/

-Mondj magadról valamit kedves Nicole! -szólítottam fel. -Mivel te már mindent tudsz rólam, én meg annyit, amennyit még a partyn mondtán. És igazából nem nagyon hidtem neked. -kuncogtam.
-Miért? -kerekedtek ki szemei.
-Inkább nem részletezném... nem voltál magadnál. -folytattam.
-Óh, basszus.. bocsánat.. -szégyelte el magát.
-Én se voltam magamnál. -kacsintottam, ezzel egy kicsit megnyugtatva a lányt. Szorosan hozzám bújt. Olyan aranyos. Hihihh. -Mesélj csak! -buzdítottam újra szóra.
-De nem tudom mit...
-Hol laktatok régen? Szüleitek hol élnek? Nevük? Koruk? Segítsek még a kérdésekben? -kicsit elszomorodott.
-Ömm.. nem kell, köszi. Izé... őshonos vagyok Buffalóban. Nem tudom, hogyan mondjam el.. -vett egy nagy levegőt. -
Apukám régen katona volt. 8 éves lehettem, amikor elveszítettük. Halálával anyukám eldobott minket magától. Az a nap óta keressük őt égen-földön. Édesapám testvérénél töltöttük le gyerekkorunkat. 12 évesen keményen jártam dolgozni mivel Jenette néni már a hetvenen túl volt, és épp elég volt az, hogy eltartott minket. De amikor 17 éves voltam, sajnos ő is eltávozott tőlünk. Anyagi gondokba kerültünk. Amíg Ena suliba járt, addig Nessa és én güliztünk azért az 50 dollálért heteken át. Akkor volt az a pillanat, hogy meg kell tanuljak felelősséget vállanom a családom miatt. Azóta élünk abba a házba, amibe most. Ezért féltem testvéreimet ennyire. Én vagyok a legidősebb, rám száll minden gond és probléma. Nem bírnám elviselni, ha valami bajuk történne. Vagy ha Igen, akkor is nehezen. Remélem érthető.. -csak figyeltem. Annyira meghatott, hogy ilyen életet élnek/éltek.
-Mi itt leszünk nektek! Segítünk minden bajban. Hihetetlen, ennyi mindenen én már nem bírtam volna túlesni. Nyugodj meg. Nem szerettem volna felhozni a témát, bocsánat! Nem tudtam, hogy nincsenek szüleitek. Sajnálom! -húztam magamhoz.
-Semmi baj! -nézte el nekem. Egy kicsit megkönnyezett.
-Nem szerettelek volna megsiratni... -egyre jobban szégyeltem el magam.
-Psssszzzttt! Egyszer úgyis kikellett volna magambol adjam, vagy otthokn, vagy a munkahelyemen, szóval, tök mindegy! -fúrta bele arcát a mellkasomba. Lehet hülyeségnek tűnik, de szeretem!

8. Fejezet: Baby Show Me!;D

/Nessa szemszöge/

-Ne félj! Bízol bennem? -nézett rám aranyos szemekkel.
-Bízok! -húztam ki magam, és vettem egy mély levegőt.
-Jól van! Szeretlek! -simogatta meg az arcomat, és utána egy lágy csókkal ajándékozott meg. Közeledett felém.. beállított a vízesés alá...

/Később/

-Gyere, gyere! Van még egy meglepim! -húzott ki a vízből.
-Jajj, Logan, nem kell! -tiltakoztam.
-A-a! Cssss! -csitított. -Fordulj csak meg kisasszony! -így is cselekedtem. -Ugye nem leskelődsz?
-Hallod? Eszem ágába sincs.
-Fordulhatsz!
-Ez...ez... mi?-fogtam a kezembe az eléggé nagy dobozt.
-Bontsd ki! Tied! -mosolygott.
-Ez egy motoros felszerelés? -ugráltam örömömben.
-Most már hivatalosan is az én motoros barátnőm vagy!-húzott magához. -Tetszik?
-Hohó, nem is kicsit. -tartott bennem még mindig a mosolygás.
-Ide kérek! -mutogatott a szájára.
-Igeeen? -viccelődtem.
-Igeeen. -és adtam neki egy olyan hosszú csókot, amilyet még soha se.
-Woo hoo! -maradt tátva szája.
-All the windows down! -folytattam a szám refrénjét. '
-Most muzsikálni fogunk?
-Felőlem.. várj! Nekem van még egy ötletem! -világosodott meg valami a buksimba.
-Na, mi az édes?
-Látod azt a kis sziklát? -mutattam a vízeséshez, ahonnan a kő állt ki.
-Látom, látom! -kezdett el futni a kődarab felé.
-Gondolatolvasó.
-Ja, valami olyasmi! Nem jössz? -állt már a tetején.
-De de.. -az ötletem az volt, hogy onnan ugorjunk egyet a vízbe. Siettem a mi kis elképzelt "ugrópadunk" felé.
-Lemersz velem?
-Én? -képedtem el.
-Igeenn.
-Hát izé... -akadtam meg egy pillanatra.
-Naa! Ediig bíztál, most is bízz!
-Jó.. -mentem bele.'
-Add a kezed! Felkészültél? -válaszként bólintottam egyet. -Ugorj!
-Áhhhh! -sikítottam. Belecsobbantunk a hatalmas vízbe. Végig szorítottam a kezét. -Ugorjunk mégegyszer! Ahhhww ez szuper volt!
-De most egyedül.
-Észnél vagy? -itt elkapta a röhögőgörcs. Hogy miért, arról fogalmam sincs.
-Na, menjünk! -és még vagy százszor újravégeztük a műveletet.

/Nic szemszöge/

-Ahh! -visítottam egy nőieset. -Ki rángatja a sátramat?
-Én vagyok! -szólt kintről egy idegen.
-Egy a problem.. nem ismerem a hangodat.
-Így már jobb? -bújt elő Kendall.
-Sokkal. Mit szeretnél?
-Öm.. nem bírom aludni.. -kezdett bele. -Vagyis.. james és Dia nem férnek meg egymás mellett..
-Veszekednek? -esett le az állam.
-Nem.. ez a bökkenő.. nem férnek meg egymás mellett.. inkább egymáson szeretnének aludni.. már ha tudnának.. -fejezte be.
-Ahhh értem! -enyhűlt meg a szívem. -Bújj bejjebb!
-Köszi.
-Álj! -nyújtottam ki kezemet.
-Mi az? -tántorodott meg.
-Józan vagy?
-Igen.. nagyrészt ezért is jöttem éppen hozzád.
-Hmm?
-Bocsi, de piás voltam...-ismerte be. -Ilyenkor elvesztem egy picit az eszem.
-Ilyenkor? -kiabált át James.
-Nektek nem más dolgotok lenne? Neeem? -kiáltott vissza nevetve Kendall.
-Más más... de nem én rajtam van a sor.. hahahhh -kacagott ördögien.
-Fújj James! Részleteket tartsátok meg magatoknak kérlek! Hol is tartottam?... ja Igen... megvan... szóval.. nem akartam.. remélem eltudod ezt az alkalmat nekem nézni..
-Eltudom! -mosolyogtam.
-Szupeer! -majdnem ugrott egyet. -Akarom mondani, örülök!
-És... ami este volt?
-Én már bevallottam, hogy részeg voltam. Most te jössz!
-Najó.. ittas voltam. most jobb?
-Sokkal.. szerintem ezt az estét felejtsük el. -hozta a döntést.
-Szerinted is?
-Igen. Te éreztél valamit annál a kalandnál? -váltot egy kicsit komolyabb témára. Mit mondjak? Minden az eszemben van.. kezdett bederengeni percről percre.
-Sajnos nem emlékszek Kendall... -mondtam.. nem szeretek nem az igazat mondani.. de most jobbnak éreztem..
-Egy bökkenő.. én Igen.. -mondta elég furcsán.
-Jó neked! Nem láttad Nessáékat? -próbáltam más témát keresni.
-Logan elvitte egy közeli vízeséshez. Te amúgy bírsz aludni?
-Nem... valamiért nem..
-Egy kérdés.. mivel a "hős szerelmesek" nem bírnak magukkal, ezért elaludhatnék itt? -váltott át bocis szemekre.
-Persze! -bólintottam. Hamar rávágtam a választ, na de akkor is... én se bírnám ki, ha mellettem csinálnák a cuccost... ahhh.. borzodály.. -Van még egy hálózsák valahol.... kell lennie... -kotoráztam a hatalmas sátorban.
-Nincs meg? -kezdte ő is keresni mindenhol.
-Egyenlőre nincs... -sóhajtottam, és egy pillanatra megálltam pihenni.
-Kimerített? -sompolygott.
-Ki ám! -viszonoztam. Szemeit rám merítette... elolvadtam én is a zöld halomban... halmozta rám azt a szempárt. Nézett, és mosolygott. Közeledtünk egymás felé, aminek egy csók lett a következménye. Fantasztikus... kezemmel óvatosan a tarkóját fogtam. Ő a hajamat birizgállta.
-Hmm, tetszik? -bújtam ki a csókcsatából.
-Nem is kicsit! -kezdte el újból. Álltam.. szerintem tisztába van vele ő is, hogy emlékszek mindenre, és hogy szeretem. Remélem ezt viszonozza. Na, erre még az este folyamán rá kérdezek. Beleolvadtam a csókjába.
-Um.. megkeressük a hálócuccot? -szakadtam el ismét.
-Kell az? -fura vigyorral nézett rám.
-Nem, nem! -nevettem.