12. Fejezet: Különös jelenség.

Sziasztok:) A szomorkás részike után megígértem, hogy jobb utakra sodródik minden szereplőm élete:) Mivel úgy gondoltam, hogy több idő telik el, ezért ez egy úgynevezett különleges rész lesz:) Jó olvasást  ♥

/3 hónappal később/ (idő visszagondolás)
Nessa úgymond felépült.. Bár a törések miatt, még pár hónapra tolókocsiba maradt.. De a legszomorúbb... Hogy a lány nővére mérges lett Logan-re... így úgy döntött, hogy tartsanak szünetet. A srác elszerette volna vinni a 3 hónapos turnéra őt.. Nem .. Itthon maradtak.. Egyedül Ena tartott Carlos-sal a testvérek közül.. Nicole részéről is meglehet érteni a dolgokat. Védenie kell kishúgát. Így ígérte meg Apjának régebben. Kínzó hónapokat éltek át a testvérek... Vagy azért, mert a kisebbik hiányzott, vagy azért mert a hős szerelmesek nem látták egymást.

/Nessa szemszöge/

-Nicole.! -kiáltottam úgy, hogy az egész ház zengett. 
-Tessék?! -érkezett robogva, kipurcanva nővérem.
-Pipilnem keeel.... -sunyítottam.
-De hogy kell pisilned. -legyintett.
-De hogy nem. -adtam rá a rögtönzött választ.
-5 percenként? -húzta fel egyik szemöldökét, és figyelt rám elég erősen karba tett kézzel.
-Pici a hólyagom... -motyogtam el magam úgy, hogy a takaró a számnál volt. Tompítás képen. 
-Na, ez szép magyarázat lányom.... -mondta. -Tudom mi a hátsó szándékod.... Engem nem versz át.! -mosolygott. -Még nem érkeztek meg a fiúk.. -bökte ki. -De át kéne ülj a kerekesszékbe. -mutogatott. Valószínű értelmes fejet vághattam utolsó megszólalására feleletül. -Hogy miért? Mert Logan nemsokára hazaérkezik, és az ő ágyába fekszel... amin rózsaszín a pléd. Soroljam még?
-Nem, nem kell. Akkor inkább szólj Franky-nek, hogy rakjon át. Még a végén túlságosan is megerőlteted magad. -Frank az egyik kidobó volt az Infinity klubban. Logan kérte meg, hogy segítsen minket addig a napig, amíg újra nem lesz tele a ház férfiakkal. Utolsó műszak, utolsó percei.
-Köszönöm. -hálálta meg Nicole. -A visszamászás már ezerszer könnyebb.
-Akkor már rám itt nem lesz szükség? -biggyedt le a szája. Franky 40. évét járta. Három gyermekes családapuka. Története?! Hasonló a miénkhez. Feleség elhagyta őt, amikor megtudta, hogy egy kidobó állását tölti be. Majdnem másfél év tizedik titkolta előle. Megvárta, míg legidősebb lánya elhagyja a szeretett családi fészket, és kollégiumba költözik. Ekkor bújtatta ki a 'szögét a zsákból'.
-Nagyon szépen köszönünk mindent. -nyomott nővérem egy kevésnyi összespórolt pénzt kezébe.
-Nem, nem fogadhatom el.! -tiltakozott. -Ezt hálából csináltam. Csak én lehetek azért lelkes, mert figyeltek a kicsikre a kemény melók közben. -érzékenyült el.
-Na menj.! Szükségük van rád. -mondtam. Ezzel el is távozott.

/Logan szemszöge/

-Hosszú, kilenc órás buszos utazás..... Pipa.! -rajzolt James a levegőbe egy előbb említett szimbólumot.
-Sok poggyász le...egy kevésnyi pihi....ruha mosás.... újból elpakolás... aztán fel a poggyász a buszra... és kezdődik a második szezon.. -vicceskedett Kendall.
-De addig látjuk a csajokat. -néztünk össze. Igen, mindenki eszében élete párja forgott. Talán még a sofőrnek is. Bár az ő fejébe nagyon nehéz volt belelátni. Új vezetőt kaptunk. Idős lehetett. Ütötte az 50-et. Arca oly annyira ismerős volt, hogy az már fájt... -'Áhh, biztos csak fáradt vagyok..' -gondoltam magamban.

-Végre itthon! -csókoltam meg a földet. -Fúj ez koszos... -töröltem le nyelvemet kezemmel. -A kezem isz koszosz... -gyorsítottam fel a mozdulatot.
-Nesze, egy kis víz! -sétált el mellettem Carlos, és a kezembe nyomta a vizet.
-Éjetmentő vad. -hagytam kint nyelvemet, minthogy koszosan bevenném a számba. -Fúj ez hót mejeeeg... -köptem ki rögtönzött mozdulattal.
-Tudom, mivel közötte volt a ......... -kacagott hátrafordulva. De most még ő sem érdekelt. Csak egy dologgal tudtam foglalkozni: azzal, hogy Kedvesem szuszogását, csókját, és az egész lányt érezhessem. Hiper gyorsasággal futottam fel a ház második emeletére, és beléptem Nessa szobájába. Meglepő módon.... aludt. Megszokhattam volna, hogy amikor álomba szenderül, lesápad. De három hónap után ihaj! Még ez is fura volt számomra.
Óvatosan leültem melléje, és lágy puszit nyomtam homlokára. Hirtelen szemei, mint a vámpírnak kipattantak, és az egész lány arca mosolyra derült. Egy szó jellemezte most őt: gyönyörű.
-Hát te itt? Későbbre vártalak. De nehogy félre értsd! Nagyon örülök neked. -pörgött fel jelenlétemre.
-Css! -fogtam be száját. Rögtönzötten, de odafigyelően megemeltem derekát, hogy megtudjam őt csókolni. Ez már nagyon hiányzott. Karjaimban éreztem a szívverését.. Leírhatatlan érzés minden.

/Kendall szemszöge/

-Jöjjön beljebb, uram! -hívtam be egy teára Nicole-val együtt a buszsofőrt.
-Köszönöm kedvességeteket, elfogadom. -lépett beljebb. Egy pillanatot sosem felejtek el... Azt az arcot, amit a sofőr, és Nicole vágott.
-Elnézés, ismerjük mi egymást? -kérdezte udvariasan Nic. -Olyan ismerős tetszik lenni... Nagyon hasonlít valakire a  múltamból... -kezdte furcsállni a dolgokat. Hagyján, de még én mennyire.
-Nem hiszem kislány... -gondolkodott el.
-Azért a nevét megkérdezhetem? -ültünk le a teázóasztal mellé.
-Matthew Thompson. -mondta halál nyugodtan. Nicole arcán mindent letudtál olvasni. A félelmet, a boldogságot, az ijedtséget, a bánatot, a lehetlenséget. És én is kezdtem kapiskálni, miről is van szó.
-Apa? -kérdezett rá finoman.
-Kétlem kislány. Az én lányaim meghaltak a nénikéjükkel együtt.... -szomorodott el.
-Hogy hívták őket? -faggattuk szegény öreget.
-Nicole, Nessa és Ena Thompson. Így csökkenő sorrendben. -vette le sapkáját, és lehajtotta fejét.
-Apa, hát nem ismersz rám? Mégsem haltál meg a csatamezőn? Ez te vagy? Itt vagy? -kérdezte.
-Nicole, kislányom! Hát te ekkorát változtál? Istenem. Sosem felejtem el ezt a napot. -felpattantak a székről, és egymás karjaiba zuhantak. Könnyeik potyogását meg se lehetett számlálni.

Már értem, mit jelent számunkra a család! Sose haragudj meg szüleidre, bármit is gondolsz rossznak! Hisz ők lesznek azok, akik sorsodról gondoskodnak/gondoskodni fognak! Ők jelentik számodra a jövőd.!

Puszipacsii ♥