11. Fejezet: Ez a nap se lehet jobb..

Hosszú hosszú idő után.....:))  folytatom a szomorkás részt.. elég sokat kinlódtam vele, mert újra bele kell rázódjak. Köszönöm, hogy velem tartotok! ♥ Ígérem, a következő fejezetben már minden rendben lesz;)

/Nicole szemszöge/

-Te úristen! Ez nem lehet igaz! Hol vannak? Mi történt pontosan? -rohangáltam a szokatlanul üres kórházba össze-vissza. 
-Hölgyem! -fogott le az orvos. -Ön Nessa Tompson gyámja? 
-Igen.. -rázkódtam meg. 
-Kérem, kövessen! -előttem ment az öreg, én zokogva és minden feliratot nézve mentem utána. Megállt előttem. Nem láttam mi van a szoba elé írva. -Mrs. Tompson... arra kérem, hogyha meglátja hova jövünk, ne pánikoljon! -elállt az utamból... Egy nagy sötét ajtó volt előttem, amin ez a felirat állt "Morgue". Nem tudtam, hogy kell levegőt venni.. Hirtelen lábaim elgyengültek, ezért leguggoltam.. ez nem.. nem velem történhet meg... -Be szeretne hozzá menni? 
-Egy pillanat... -töröltem meg arcomat. De mikor felálltam, valami fura érzés hatolt át rajtam. Mintha ráznának... 

/Kendall szemszöge/

-Nicole, ébredj fel Kincsem! -ráztam óvatosan két vállánál fogva. 
-Wáá! -ült fel gyorsan, és sírva. Megijedhetett. 
-Rosszat álmodtál drága? -húztam magamhoz a folyamatosan zokogó lányt.
-A legrosszabbat... -hajtotta le fejét.
-Nyugi, minden oké lesz! -biztattam.
-De az a baj, hogy megérzem a rosszat...  -állt fel és a konyha fele indult.
-Hova mész? -cselekedtem én is ugyanezt. 
-Megszomjaztam.. -mondta búskomoran. 
-Megyek veled! -és már is mellette teremtem. 
-Imádlak. -csókolt meg. De ezt is megszakította egy telefon csörgés, aminek senki se örült. -Igen, Nicole Tompson... Hogy mi csoda?! Azonnal indulok.. -csapta le a telefont asztalára, és berohant a szobába. 
-Ki volt az?! -érdeklődtem a gyorsan öltöző lánytól.  
-A kórházból hívtak.. Nessa-ékkal történt valami.. jól sejtettem.... -kapkodott, de közbe küszködött könnyeivel. -Be kell menni... 
-Veled tartok! Így nem engedlek vezetni! -álltam ki mellette. Kifele menet Carlos-sal találkoztunk. 
-Jól figyelj ide fiam! -állt elé Nic. -Ena-nak ne mond el mi történt. Hagyd, had aludjon... Tartsd titokba, amíg leérettségizik. Szurkolj holnap neki. Csak ennyire szeretnélek megkérni. -magyarázta el nehezen. 
-Rendben. Vigyázzatok magatokra! -ölelt meg minket. 

/Nicole szemszöge/

Rendesen deja vu-nek éreztem a kocsiban utazást.. minden egyes perccel úgy gondoltam, hogy igaz lesz az álom.. de kételkedtem is, hogy ez hülyeség! 
Kendall igazán gyorsan hajtott. De bízok benne. 
Hamar odaértünk Kedvesem gyorshajtásának köszönhetően. Nem tudtam, merre fussak... hogy melyik szoba, vagy melyik terem. 
-Kicsim! A portához! -húzott magával. 
-Jó estét! Miben segíthetek? -flegmázott a pult mögött álló mamlasz nő.. Idegeim már akkor nem voltak. Rólam kérdezett, és valamilyen adatokat írt fel. De nem bírtam sokáig. 
-Mondj már meg, melyik szobában van Vanessa Tompson! -csaptam mérgemben a pultra. 
-Nyugii! -fogott le Kendall. Vettem egy két mély levegőt, és megpróbáltam uralkodni magamon. 
-2. emelet, 114-es szoba. A srác is vele van. -bökte ki félvállról. Azt hittem átnyúlok, és megszorongatom a nyakát.... de mivel kulturáltan nőies voltam, ezért türtőztettem magam. 
Rohantunk ahogy csak tudtunk.. De persze ebbe a pillanatba a görcs húzta össze lábam. Utána kaptam, és a lifthez siettünk. Hát itt van... a 114-es szoba... Nem volt merszem benyitni... De Kendall megtette helyettem. Nessa csöveken... lélegeztető gép tartja... nincs eszméleténél... feje végig bekötözve...körülötte orvosok hada.. azonnal eleredtek könnyeim... megint... 
Logan szint úgy...nem tudtam hogy mit csináljak... miért kell mindig valami rossznak lennie?!  
-Nicole Tompson, ugye maga a gyámja a lánynak? -sétált felém halál nyugodtan az orvos a papírjait böngészve. 
-Igen... -válaszoltam, közbe fejemet Kendall mellkasába túrtam. -Jól vannak?? -kérdeztem rögtön az elsőt, ami eszembe jutott. 
-Hát.... -mondta nem annyira biztatóan. -Kíváncsi rá?
-Még szép... -ökör... húgom, és nem vagyok kíváncsi rá, hogy milyen állapotban van.. na ilyenkor basznám bele a fejét a falba. 
-Hát Vanessá-nak elsőnek is kicsit ingadozó az állapota... Betört a koponyája, el tőrt a csigolyája, ez egyik bordája, és a lába.... -a sorolásnál végig potyogtak a cseppek szememből...
-És Logan-nek? -érdeklődtünk egyszerre Kedvesemmel. 
-El tőrt a bal keze, arcain zúzódások, és ahhoz képest, hogy ő szerzett segítséget, még a bordái is eltörtek... szóval fel se tudott volna állni.. de mégis.. hősiesen cselekedett... -dicsérte meg. 
Nem tehettünk mást, csak vártunk... nem engedtek közelükbe.. sőt 3 perc után kiküldtek minket... de én hiszek a húgomban és Logan-be, hogy túl tudják vészelni. Erősek, és hamar felépülnek.